Vesd bele magad

Abai látogatás két családnál, lakossági fórummal

A Fejér megyei vizitálás Abán folytatódott, a szaktárca államtitkára a programban aktívan résztvevő két családhoz látogatott el a Vak Bottyán és az Árpád utcába. Varga Zoltánék kertészkednek és állatokat is tartanak, fürjekkel és tyúkokkal foglalkoznak, melybe kisfiukat is bevonják. Vargáék működtetik az abai gazdaboltot, így szegről-végről szakmabeliek. Pákozdi Erikáék három gyermeket (1 és 8 éves kisfiú, 3 éves lány) nevelnek. Az anyuka szeptemberben tervezi, hogy visszamegy dolgozni, ha be tudja adni a picit a városban most épülő bölcsődébe.

Luca büszke a zöldségeire

Luca 6 éves, a hetekben köszöntötték születésnapján. Édesanyja, Hella évek óta gazdálkodik, és a zöldség, a gyümölcs nagyrészét megtermeli maguknak. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek is lássák, tudják, honnan kerül az élelmiszer az asztalra. Úgy gondolja, sokkal jobban megbecsülik az ételt, ha megtapasztalják a mögötte lévő munkát.

A szomszédok csodájára jártak Kitti kertjének

Kitti 12 éves lesz szeptemberben, és a szülők azért gondolták, hogy fontos lehet számára a pályázat, mert ők is falun nőttek fel, és sokat kertészkedtek. Szerették volna, ha ő is belekóstol ebbe, és talán folytatja a hagyományokat. Hiszen ma már egyre kevesebben kertészkednek: a fiatalokat nehéz rávenni, az idősek pedig már nem bírják annyira.

   A fruska lelkesen várta a magok érkezését. Szeret a szabadban lenni, így a pályázat nagyszerűnek bizonyult abban, hogy még több időt töltsön szabad levegőn.

Őszi munkák a kiskertben

Szeptemberben lassan a végéhez közeledik az idei kertészeti idény és ahhoz, hogy a következő évben is sikeresen tudjunk termelni, veteményeskertünkben néhány alapvető - megelőző és "karbantartó" műveletet is el kell végeznünk. Különben nem igazán tudunk kedvező feltételeket biztosítani a termeszteni kívánt kertészeti növényeinknek tavasztól.

Veteményessel, kutyával lesz teljes a falusi idill

A Bokányi család néhány éve költözött ki a fehérvári panelból vidékre, a várossal szomszédos Szabadbattyánba. Példásan ápolt a kertjük, ahol külön ágyásaik vannak a két nagyobb gyereknek, a második osztályos Donátnak, illetve a középső csoportos Eszternek.

Az apa, Bokányi Balázs Sárkeresztúron nőtt fel, 1200 négyszögöles volt az ottani kertjük, aminek nagyobb részét  kukoricával vagy fűszerpaprikával vetették be. Az anya, Bokányiné Dinnyei Szilvia  szülei csákberényi terciáján kóstolt bele már fiatalon a kertészkedésbe.

A srácok mobil ágyásokba ültették el a magokat

Házilag készült bodzaszörppel vártak a Fogarasi fivérek és édesanyjuk, Korponai Zita. A kertben szedték a bodzát is – újságolták, és mutatták a kerítés mellett nővő, szinte fává terebélyesedett bokrot.

Zalán második osztályos, Bendegúz ősszel megy iskolába. Kishúguk, a még nem egészen 10 hónapos Rózi az édesanyja hátán, a babahordozóból kukucskált felém.