Vesd bele magad!

Bemutatkozó Székesfehérváron, az Auchanban

Székesfehérváron és Abán mutatkozott be július 19-én délután a Vesd bele magad! program az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az Agrárminisztérium és az Auchan együttműködésének részeként. A program fővédnöke Nagy István agrárminiszter.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár, Mikula Lajos, az Agrya ügyvezető titkára és Szakasics Zoltán, az Auchan Székesfehérvár áruházigazgatója a hipermarketben tartott sajtótájékoztatón egyebek mellett a Vesd bele magad! program követendő példájáról szólt, hiszen a kezdeményezés a mikroközösségek mindennapjait kreatív módon, játékosan, edukatív jelleggel teszi jobbá.

   A program a résztvevő gyermekek fotóiból válogatott kiállítással, valamint életmód és agrártotóval mutatkozott be Székesfehérváron. Az ingyenes vetőmagcsomagokra az idén pályázni kellett, országosan 944 család 1017 vetőmagcsomagot kapott: Fejér megyében jelesül 131 család kertészkedik a gyerekek bevonásával.