Vesd bele magad!

Őszi munkák a kiskertben

Szeptemberben lassan a végéhez közeledik az idei kertészeti idény és ahhoz, hogy a következő évben is sikeresen tudjunk termelni, veteményeskertünkben néhány alapvető - megelőző és "karbantartó" műveletet is el kell végeznünk. Különben nem igazán tudunk kedvező feltételeket biztosítani a termeszteni kívánt kertészeti növényeinknek tavasztól.

Elsődlegesen a letermett növényeink maradványait (leveles szár, rajta még az akár az esetlegesen beteg termésmaradványokkal) össze kell gyűjtenünk teljes egészében, hogy ne maradjon ott egy esetleges fertőzési forrás a következő évre. Ezután a nagyobb és erősebb gyomokat kell kihúznunk és összegyűjtenünk, amit nyugodtan, ha készítettünk magunknak komposztáló gödröt rétegesen rakjuk bele, majd tegyünk rá egy földréteget és be is öntözhetjük, hogy elősegítsük a növénymaradványok gyorsabb bomlását. Diólevelet ne tegyünk sose a komposztálógödörbe! A vastagabb faágakat se tegyük ide, inkább használjuk gyújtósnak a kandallóba vagy szalonnasütéshez, ha már kiszáradtak.

Amikor a kertünkből eltávolítottuk a gyom és az egyéb növénymaradványokat, ássuk meg a veteményes és a virágos kertet is a hagymások kivételével. Ásáskor, a talajfelszínre kiszórva el tudjuk végezni a leghatékonyabb tápanyag-utánpótlást is, mivel így a növényeink gyökereihez közvetlenül odajuttathatjuk a tápanyagokat, ahol azok a legnagyobb mértékben felvehetőek és hasznosulnak. A másféle tápanyag-utánpótlás, pl. a lombtrágyázás mindig csak csupán egy kiegészítő tevékenység, hiszen emberi hasonlattal élve, a növényeink szája a gyökér, levelei pedig az emberi bőrfelülethez hasonlóan csak korlátozottan és gyenge hatékonysággal képesek a tápanyagokat felvenni más, egyébként nagyon fontos szerepeik mellett.

Elsősorban a szerves és gazdasági trágyák használata ajánlott, mivel ezek természetes tápanyagok és a talajéletet is serkentik, javítják a talajaink szerkezetét, levegősebbé teszik azt. Segítenek a vízmegtartásban is és elősegítik a humuszanyagok gyarapodását. Homoktalajainkon alkalmazásuk szinte elengedhetetlen, mivel rendkívül hatékonyan javítják ezen gyengébb talajaink szerkezetét és termőképességét! Erre a talajjavítási-tápanyagutánpótlási célra kiváló a házikerti érett komposztunk.

A következő évi gyökérzöldségek és a burgonya termesztési területén kerüljük az almos trágya (friss, szalmás-leves, még nem beérett) alkalmazását - elsősorban a disznótrágyáét, mert ezt a drótférgek is kedvelik, amik a gyökérzöldségben, burgonyában és a hagymatestben lukakat fúrnak táplálkozásuk során, így károsítva ezeket és utat nyitnak az egyéb gombás, baktériumos növénybetegségeknek.

Elsősorban ajánlott érett marhatrágyát és kiváló, a fermentált (speciálisan kezelt és bio termesztésben is használható) akár olasz vagy magyar gyártású tyúk/csibetrágyát kiszórni és az ásással a talajba a gyökérzónába forgatni, ezáltal sokkal több és szebb termést érhetünk el a következő évben.

Amennyiben nem áll módunkban ilyen szerves eredetű vagy almos trágyát kijuttatni, akkor is szükséges valamilyen zöldségtermesztéshez ajánlott (általában bizonyos só és klórmentes) műtrágyát kiszórni. A biztos terméshez, a talajba bedolgozva ősszel fontos kijuttatni a 3 fő tápelemből a foszfor és a kálium nagyobbik részét, mely tápelemek ott csak minimálisan mozognak és nem mosódnak ki, célszerű esetleg kén és mikroelem tartalmú, kombinált NPK műtrágyát kiszórni.

Az ásás több szempontból is hasznos művelet. Ezáltal megforgatjuk a termőföldet, így egyrészt a lemosódott, tápanyagban gazdagabb talajrész is feljebb jut. A talajunk megásásával, a jobb - lazább talajszerkezetnek köszönhetően, a növényeinknek is fontos levegős talajt biztosítunk, egyúttal az esetleges káros növénymaradványokat is leforgatjuk a talajba, ahol ezek idővel elbomlanak. Így a talajfelszínről a kórokozók többsége is a mélybe kerül, és ott többségében elpusztul, illetve sok hasznos talajlakó élőlénynek is táplálékul szolgálnak ezek a bedolgozott növénymaradványok.

A megásott kerti termőtalaj elősegíti az őszi/téli csapadék befogadását is, így jobb vízellátottságot is biztosít a következő idényre, a korai vetésű kertészeti növényeink számára ez óriási segítséget jelent.

Ne feledjük: a tiszta, jó és lazított szerkezetű, tápanyagban gazdag kerti termőtalajunk a következő évi sikeres termesztésünk megalapozója!