Vesd bele magad!

Veteményessel, kutyával lesz teljes a falusi idill

Vesd bele magad!

A Bokányi család néhány éve költözött ki a fehérvári panelból vidékre, a várossal szomszédos Szabadbattyánba. Példásan ápolt a kertjük, ahol külön ágyásaik vannak a két nagyobb gyereknek, a második osztályos Donátnak, illetve a középső csoportos Eszternek.

Az apa, Bokányi Balázs Sárkeresztúron nőtt fel, 1200 négyszögöles volt az ottani kertjük, aminek nagyobb részét  kukoricával vagy fűszerpaprikával vetették be. Az anya, Bokányiné Dinnyei Szilvia  szülei csákberényi terciáján kóstolt bele már fiatalon a kertészkedésbe.

 

Donát és Eszter már régebben is segített szüleiknek a kert művelésénél. Szívesen veteményeztek, a kislány tavaly már maga szedte az uborkát és a paradicsomot, és a gyerekek a szüreten is szorgoskodtak a nagyszülőknél. A harmadik gyerek Gergő még csak két és fél éves, de ő is segédkezett elvetni a magokat, amelyeket a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége-AGRYA  Vesd bele magad! elnevezésű programja keretében kapott a bátyja és a nővére – mesélték a szülők.

 

A ház mögött levő veteményeskertben magam is megszemléltem a gyerekek ágyásait. Minden kikelt, egyedül a kukoricára várnak már csak. Különösen szép a zöldborsójuk, de ottjártamkor még nem termett. A borsó  fejtésében egyébként Eszti is segíteni szokott, s mivel nyersen is szereti ezt a hüvelyest, fogy is rendesen olyankor – árulta el édesanyja.

 

A gyerekeknek egyébként - a saját veteményes után – saját kutyájuk is lesz hamarosan.  Nagyon örülnek neki, de a nevében még nincs egyezség közöttük – tudtam meg ezt is. Na, de sebaj, van ez így testvérek között...

 

Kiss László

Képgaléria