Vidék Kaland Program

Nem reality show, maga az élet
A mezőgazdaság, a vidék ügyei iránt érdeklődő városi fiataloknak szóló program. Élmény és kihívás! 

Hírek

Kiss László debreceni gépkocsivezető, aki Bocskaikertben él, tulajdonképpen a nosztalgiától hajtva vett részt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA Vidék kaland programjában. Mint mondta: gyerekként tetszett meg neki a mezőgazdaság, ugyanis édesapja testvérének – a keresztapjának – volt egy gazdasága, amelynek életében 10-15 éves kora között igen intenzíven részt vett és több apró munkát is elvégzett. Ennek alapján választott végül is pályát, mivel az eredeti szakmája mezőgazdasági gépszerelő.

            Vidéki gyerek vagyok, Miskolc mellett, egy kis faluba nőttem fel, és szüleim is mezőgazdasággal foglalkoztak, illetve édesapám még mindig ezzel foglalkozik. Így lényegében adta magát a dolog, hogy ezen a területen dolgozzak, képzeljem el a jövőmet – mondta Görcsös Gábor, aki ezen a nyáron a Vidék kalandra vállalkozó fiatalokat fogad gazdaságában, Gesztelyen.

Bartal Regina, a kisigmándi családi gazdaságban nemcsak növénytermesztéssel, hanem méhészettel is foglalkozik, és bevallottan ez utóbbi tevékenységet nagyon szereti. Úgy döntött, hogy az idén részt vesz a Fiatal gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) Vidék kaland elnevezésű programjában, mint fogadó gazda.

           Vidéki gyerek vagyok, Miskolc mellett, egy kis faluba nőttem fel, és szüleim is mezőgazdasággal foglalkoztak, illetve édesapám még mindig ezzel foglalkozik. Így lényegében adta magát a dolog, hogy ezen a területen dolgozzak, képzeljem el a jövőmet – mondta Görcsös Gábor, aki ezen a nyáron a Vidék Kaland Program keretében városi fiatalokat fogad gazdaságában, Gesztelyen.

Jelenlegi családi tanyagazdaságunk Kiskőrös külterületén most azért működik, mert néhány évvel ezelőtt feleségem inspirált arra, hogy végezzem el az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campusán a mezőgazdasági mérnöki szakot – összegezte a legfontosabb tényeket, amit gazdaságáról tudni kell Németh László, fiatal gazdálkodó.

Szüleim szinte a mezőgazdaság teljes spektrumával foglalkoztak: kertészettel, állattenyésztéssel, szántóföldi növénytermesztéssel, és én pedig beleszülettem mindebbe, azaz lényegében a döntés előttem állt, hogy tovább viszem a hagyományainkat avagy nem – mondta Németh László kiskőrösi fiatal gazda. Hozzátette: a földet a kárpótlás során kapta vissza a család, és így jött létre a mostani családi gazdaság Kiskőrösön.

            Már nagyszüleim és így a szüleim is az agráriummal foglalkoztak, ezért lényegében beleszülettem a mezőgazdaságba, és megszerettem ezt a szakmát  - mondta indíttatásáról a Vidék kaland fogadó fiatal gazdája, Bachesz Viktor, aki Baranyában, Pécshez közel, Szilágyon gazdálkodik.

Az AGRYA által szervezett Vidék Kaland Program keretében pályázaton kiválasztott városi fiatalok tölthetnek el egy hetet, munkával egy fiatal gazda által irányított gazdaságban. A Program célja, hogy megmutassuk hogyan élnek, dolgoznak a gazdák. Hogy az internetes sületlenségek mellett a valóság is megismerhető legyen.

A vidéki élet, a mezőgazdaság iránt érdeklődő városi fiataloknak hirdeti meg az AGRYA a Vidék Kaland Programot. Aki 18-35 év közötti, városlakó és szívesen eltöltene egy hetet a nyáron egy fiatal gazdánál, az jelentkezzen a Programra! Ez a kezdeményezés lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő belelásson abba, hogy hogyan működik egy gazdaság, milyen a gazdák élete, hogyan telnek mindennapjaik. Kaland és egyben kihívás is, hiszen nem turistaként, hanem a gazdaság munkatársaként lehet a tapasztalatokat megszerezni.