Vidék Kaland Program

Vidéki gyerek vagyok, és már a szüleim is mezőgazdasággal foglalkoztak

            Vidéki gyerek vagyok, Miskolc mellett, egy kis faluba nőttem fel, és szüleim is mezőgazdasággal foglalkoztak, illetve édesapám még mindig ezzel foglalkozik. Így lényegében adta magát a dolog, hogy ezen a területen dolgozzak, képzeljem el a jövőmet – mondta Görcsös Gábor, aki ezen a nyáron a Vidék kalandra vállalkozó fiatalokat fogad gazdaságában, Gesztelyen.

            Ezért már tanulmányaimat is úgy terveztem, hogy azok a mezőgazdasági kapcsolatosak legyenek. Mezőgazdasági szakközépiskolába jártam Debrecenben, utána a Debreceni Egyetemen végeztem agrármérnökként. 2010-ben diplomáztam, ezután három évig voltam az egyetemen tanársegéd. Közben dolgoztam a tudományos fokozatom megszerzésén,, és növényvédelemből doktoráltam.. A tanársegédi munkámat 3 év után a gyakorlati tevékenységgel cseréltem fel, mert úgy. tűnt számomra, hogy a gyakorlati munka jobb lehetőségeket kínál és anyagilag is jobban megérte Még egyetemi oktatóként 2013-ban nyertem egy fiatal gazda pályázatot. Ez pedig azzal járt, hogy vállalkozóként nem maradhattam benn az egyetemen. Így most a családi gazdaságot édesapámmal együtt csináljuk, 300-320 hektáron gazdálkodunk. Elsősorban szántóföldi növényekkel foglalkozunk, de van egy fél hektár barackosunk is. Emellett 2016.-tól a Bayernél is végzek szaktanácsadási munkát, mint területi képviselő. Ez lehetőséget adott arra is, hogy növényvédelem korszerű, naprakész eredményeinek ismeretétől se kelljen elszakadnom, mert a német cégnél munkámhoz ezek ismerete hozzátartozik, mivel a Bayer innovatív fejlesztő cég.

            Azért is jelentkeztem a Vidék kaland programra fogadó gazdaként, mert úgy tapasztaltam, hogy a legtöbb fiatal, aki nem foglalkozik vele, nem tudja, mi fén is terem a mezőgazdaság. Ezt pedig szeretném nekik megmutatni, akik eljönnek hozzám. Ez ugyanis a mezőgazdaságban dolgozók érdeke is, hogy a kívülállók jobban megismerjék, mit is csinál egy-egy vidéki gazda, mert mindez távol van a városi fiataloktól. Szeretném megmutatni a kalandoroknak, hogy a mezőgazdaságban is tényleges, értékteremtő munka folyik, de ezek a folyamatok nem úgy működnek, mint a gyárakban. Azt is látniuk kell, hogy van esetleg olyan év, amikor a befektetett munka különböző körülmények összejátszása miatt nem hoz kellő hasznot, de ettől még a munkát tovább kell végezni, ugyanis minden év más, lehet ugyanis, hogy a következő kiemelten eredményes lesz. Azt szintén szeretném, ha megtapasztalnák azok, akik hozzánk jönnek, hogy a mezőgazdaságban a kézi munka, bármivel is foglalkozzon a gazdálkodó, nehezen nélkülözhető. Az állattenyésztés tekintetében pedig ez utóbbi egyszerűen nélkülözhetetlen. Mivel a szomszédommal rendkívül jó az együttműködésünk, úgy tervezem, hogy a kalandoroknak megmutatom a szomszédban az állattenyésztés munkafolyamatait is, és megtapasztalhatják az állattenyésztés szépségeit is.

            A gazdaság fejlesztésénél az extenzív és az intenzív fejlődés lehetőségét sem zárom ki. Ha ugyanis van lehetőség földet venni, akkor azt megteszem, de a gazdaságban már elindítottuk a precíziós gazdálkodáshoz szükséges fejlesztéseket is. Az a fiatal, aki az aratás környékén érkezik majd hozzánk, saját szemével láthatja, miként is működik a gyakorlatban a precíziós gazdálkodás. Közben azonban azt is meg lehet tapasztalni, hogy a digitalizáció alkalmazása ellenére is szükség van az emberre.

            Elmondta: van családja, egy két és fél éves kisfiú. felesége pedig háziorvos, akinek szintén szerepet szánna a Vidék kalandban. Megemlítette: az a kalandor, aki hozzájuk megy a családi gazdaságba, a birtokközpontban lakik majd a tanyán azért, hogy a mezőgazdaságot egy picit belülről is lássa.