Vidék Kaland Program

Vidék kaland: Tanyáról tanyára – tapasztalatszerzés volt a cél

Cseh Orsolya önmaga elmondása szerint is kétlaki, mivel kötődik Budapesthez, de most már leginkább Bács-Kiskun megyében Csólyospáloson él, saját maga megfogalmazása szerint „a semmi közepén, egy tanyán” , ahol faművességgel foglalkozik. Leginkább fából készít ékszereket. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének, az AGRYA-nak a Vidék kaland programjában azért vett részt, mert kíváncsi volt, hogy miként csinálják mások, miként élnek meg a mezőgazdaságból, ezért a kíváncsiságon túl tapasztalatokat is szeretett volna szerezni a kaland során.

            A mezőgazdasággal való közelebbi ismeretségkötést egy hosszabb külföldi túra ösztönözte, és ezt követően kezdte el Cseh Orsolya keresni a lehetőségeket, miként tud itthon a mezőgazdaság, azon belül is a növénytermesztés felé fordulni. Elsősorban gyógy- és fűszernövényekkel illetve gyümölcstermesztéssel szeretett volna foglalkozni, és az e körüli teendőket közelebbről megismerni. Ennek a keresésének a során akadt rá az AGRYA programjára, és döntött úgy, hogy részt vesz a Vidék kalandban. De – mint mondta: a mostani a kalandorságot nem bánta meg ugyan, de nem azt kapta tőle, amire elsődlegesen számított.

            Jelezte: eredetileg úgy volt, hogy egy gyümölcskertészetbe megy kalandornak tapasztalatokat szerezni, de a fogadó gazda végül is ezt a lehetőséget visszamondta, így került Szilágyra, Bachesz Viktor gazdaságába. A családi gazdaságban ugyanis szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoztak, de volt tejelő szarvasmarha is a gazdaságban. Mindez távol állt ugyan tőlem, mert eddig soha életemben ilyen közegben még nem voltam. De teljesen más oldalát ismertem meg a mezőgazdaságnak, ott Szilágyon, mint mit én eddig megtapasztaltam. Beleláttam a tejtermelésbe, sajtkészítésbe és az állatok számára termelt takarmány előállításába is. Emellett testközelből tapasztalhattam meg az állatok gondozásának mindennapi munkáját, mindez pedig hihetetlenül összetett feladat, ahogyan ezt meg tudom ítélni – mondta a Vidék kalandban részt vett fiatal lány.

            Elmondta: Csólyospáloson már van egy olyan nagyobb kert, ahol gyógy- és fűszer- valamint más kerti növényekkel foglalkozik, Mindez azért kedvező a számára – indokolja – mert teljesen el akart szakadni a fővárostól, és ez 90 százalékban sikerült is. A nagyvárosi lét elhagyását főként a természetszeretet, annak közelsége motiválta – közölte. Hozzátette: „szeretem megtalálni a világvége-pontokat”. Mindez pedig nincs meg egy nagyvárosban.

            Cseh Orsolya nagy szeretetettel beszélt a fogadó gazda családjáról, akik befogadták és mindenben segítették. Életmódjuk pedig rendkívül szimpatikus volt a Vidék kalandor számára. A természet közelsége ugyancsak fontos volt számára, de megemlítette, hogy a gazdasághoz a városi lét is közel van, így annak minden előnyét lehet élvezni. Emellett elragadtatással beszélt a családi gazdaságban megtermelt tej minőségéről, amit nagyon megszeretett és most a saját környékén is olyan tehenészetet keres, ahonnan hasonló minőségű tejet tudna beszerezni. Elmondta még: hálás a program szervezőinek, hogy a mostani lehetőséget biztosították számára, hogy megismerhessen egy családi gazdaságot működés közben.