Vidék Kaland Program

Vidék kaland – Egy tipikus városi lány, aki rácsodálkozott a vidéki életre

A Budapesten élő Orbán Éva a Corvinus Egyetemen tanul, a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakon már befejezte tanulmányait, most pedig a regionális és környezetei gazdaságtan mesterszakra jár. Tanulmányai és a nagyszülőknél Pécsváradon szerzett tapasztalatai alapján gondolta úgy, hogy részt vesz a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA Vidék kaland programjában. Így került Szentesre Bakó Dániel gazdaságába, ahol a kertészettel, ott is leginkább az üvegházi hajtatással ismerkedhetett meg.

            A fogadó gazdánál megismerkedhetett a fóliás paprika termesztésével, de volt olyan üvegházban is, ahol a paradicsomot a legmodernebb technológiával – gyakorlatilag talaj nélkül – termesztik. Ez utóbbi esetben nemcsak a termesztést, hanem az áru elsődleges piaci előkészítését is megismerhette a csomagoló üzemben, ahol azt is elmondták neki, hogy miként kerül Szentesről a paradicsom a nagy áruházláncok polcaira.

            A vidéki életről az az általános tapasztalata, hogy a munka igen korán kezdődik, mert 4 órakor már fel kellett kelnie, és ötkor már úton volt valahová az aznapi munkavégzés helyére. Ezt a korai munkakezdést szerinte nehéz, sőt véleménye szerint lehetetlen megszokni. Így szedtek és válogattak paprikát., ami mindkét esetben nehéz monoton fizikai munkát jelentett. Emellett a paradicsom csomagolásban is részt vett. Később egy napig volt egy sertéstelepen, ahol a vevő teherautójára kellett segíteni felterelni az állatokat. Ezek a sertések Romániába kerültek – jegyezte meg.

            A vidéki és a városi élet közötti legfőbb különbség az egyetemista lány szerint főként az, hogy vidéken szabadabbnak érzik magukat az embere. Munkájuk nincs annyira keretek közé szorítva, mint a városban élőké. Ezt a szemléletet főként a tanyán élő emberek képviselték leginkább – mondta Orbán Éva. Hozzáfűzte: a Vidék kaland ugyanakkor jó lehetőség volt arra, hogy valóban közelről megismerje a mezőgazdasági munkát, de ha még egyszer részt vehetne egy ilyen programon, inkább az állattenyésztéssel ismerkedne meg közelebbről. Ez – vélhetően – nagyobb élmény lenne számára, mint a mostani – fejtette ki.

De azóta mindig megnézem a boltokban, hogy a paprika és a paradicsom honnan származik, és már találkoztam olyan termékkel, ami abból a gazdaságból származott, ahol én is voltam. Ez pedig jól eső érzéssel tölt el – fűzte hozzá. Azon pedig, hogy a zöldségek eljussanak a fogyasztóhoz igen sokan dolgoznak mind a gazdaságban mind pedig a szállításban és a kereskedelemben, ami meglepő volt számomra.