Vesd bele magad!

A Vesd bele magad! Program Csongrád megyei hírei

A Vesd bele magad! Program március 21-i sajtótájékoztatóján Gémes László, a program megyei koordinátora beszélt az aktualitásokról. Gémes László elmondta:

„A megye 27 településéről érkeztek igények. Ezek közül a legtöbb Szegedről, ide 40 vetőmag csomag kerül. Minden nagyobb településről van jelentkező, de láthatóan nem csak a település mérete számít. Sándorfalváról 7 család részese a programnak, többen, mint ahányan Hódmezővásárhelyről, Makóról, vagy Mórahalomról jelentkeztek. Sándorfalván az önkormányzat is kampányolt a program mellett, talán ennek is köszönhető ez az arányaiban szép szám. Szentesről 5 család kapcsolódott be a programba, a környékbeli településekkel együtt ebből a térségből 23 család részesült vetőmag csomagból”

Csongrád megye az egyik kísérleti megyéje a programnak. Így ebben a megyében további elemekkel bővül a program. Ezek tapasztalatai beépülnek a Program jövőbeni elemei közé, mondta el Gémes László. Olyan program elemek is lesznek a megyében, amelyek máshol nem. A terveikről a következőket mondta:

„Szeretnénk lehetőséget adni a résztvevő családoknak, hogy találkozzanak személyesen is egymással. Így a nyár derekán lesz egy családi nap a megyei VBM családoknak Szentesen. Természetesen kinyitjuk majd a rendezvényt a helyi, a programban nem résztvevők felé is. Bízva abban, hogy közülük is többen kedvet kapnak majd a kertészkedéshez. Ezen túl a Vesd bele magad! Program kitelepül és bemutatkozik a nyáron Szegeden. Az egyik nagyáruházzal együttműködve a nyár folyamán két alkalommal állítunk majd fel standot az áruház előterében. Itt lesz kiállítás a gyerekek által készített fotókból, jelen lesznek gazdák a saját előállítású zöldségeikkel és bemutatják nem csak a termékeiket, hanem a tevékenységüket is. A termékekből vásárolni nem lehet majd, ez nem termelői piac lesz, viszont nyerni lehet majd friss zöldséget. Ehhez szintén életmódhoz és egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó játékos feladatot kell majd megoldani.”

A program ősszel befejeződik, de a megkezdett munkát folytatni szeretnék Szentesen. Ezekről a távlatos tervekről is beszélt Gémes László: „ A tervek szintjén felmerült, hogy gazdák és élelmiszer-előállító üzemek bevonásával jöjjön létre egy együttműködés. Az ebben közreműködő partnerek fogadnának iskolai, óvodai csoportokat nyitott gazdaságként, nyitott üzemként. Ez is segíthet a gyermekkori személet formálásban, az élményszerzésben. Ez hosszabb előkészítést igényel, remélhetően az ősszel már elindulhat ez a mozgalom is, első lépésként Szentesen és környékén.”

"Gyermekeink testi és lelki egészsége mindennél fontosabb. Ehhez szeretnénk hozzájárulni ezekkel a kezdeményezéseinkkel is" – zárta le mondandóját Gémes László a Vesd bele magad! Program Csongrád megyei koordinátora.